Megállapították, hogy asztmás vagyok.
Sziasztok!
A covid után asztmás lettem.
Hosszú idő, vizsgálatok sorozata után megállapították, hogy asztmám van.
Ugyanis a covid idején nem voltak hajlandóak foglalkozni vele, covid után végre komolyan vették a panaszaimat, akkor már rájöttek, hogy ez nem múlik el magátol, először probálkoztak ráhúzni a posztkovid tüneteit, de többszöri visszajárkálás után az orvoshoz, végre elküldött tüdőgondozóba, ott derült ki, amit akkor én mégcsak nem is sejtettem.
Mert az asztmát sose így képzeltem, hanem légszomj, nem kapsz levegőt stb. Később már az is jelentkezett. Lépcső megmászásakor már kapkodtam a levegőt. De ekkor már megállapították, hogy asztmás vagyok.
1 évig kellett szednem a sprayt, közel 5 hónapig tünet mentes voltam utána, de utána újra elkezdtem erősen köhögni. Köhögési rohamaim voltak, nem volt olyan nap ahol ne köhögtem volna egész nap.
Akkor döntöttem úgy, hogy nem kezdem el újra a kortizol szedését, minek hisz csak ideig-óráig segít.
Helyette megvásároltam a P.....t. (A Csodaterméket.)
Nálam 4 óra után hatott, mert azóta egyszer se volt köhögési rohamom. Egyre jobban vagyok.
A covid után rengeteg nyák gyűlt össze a torkom alsó részén és minden nap megkeserítette az életemet, ez okozta a köhögési ingereimet is.
De mióta a terméket szedem szinte a tizedére csökkent a mennyisége. De még érzem, hogy van minek tisztulnia, a P.....r ezen dolgozik, hogy teljesen eltávolítsa még a maradékot is.
Most Július elején voltam a tüdőgondozóban és 4 hónap szedése után az orvos megállapította, hogy további ellenőrzésekre már nincs szükségem. A tüdőm újra normálisan funkcionál. Emberi nyelven meggyógyultam, újra egészséges vagyok, orvosi nyelven, ha újra jelentkeznének a tünetek kezdjem el szedni a sprayt és menjek vissza.
Én tudom, hogy ezt a terméknek köszönhetem.
És hálás vagyok Kánya Zolinak, hogy megismertette velem ezt a terméket. Csak e miadt, nem kell életem végéig asztmával küzdenem.
Köszönöm!
Tapasztalatait megosztotta: R. Mária
Fotó forrása: pexels.com
Tetszett a cikk?
Magazin cikkek
Barna tengeri algakivonat
Vitalitás/Egészség, 14 összetevő
Az alábbiakban áttekintjük a barna tengeri alga és kivonatának legfontosabb hatásait, tudományos kutatások alapján.
Szarvasagancs por
Vitalitás/Egészség, 14 összetevő
A szarvasagancs por kompatibilitása az emberi szervezettel .
Cápamáj olaj
Vitalitás/Egészség, 14 összetevő
A cápamáj olaj gazdag olyan bioaktív vegyületekben, amelyek hozzájárulnak egészségvédő hatásaihoz.
Megállapították, hogy asztmás vagyok.
Mások történetei, Történetek
Nálam 4 óra után hatott, mert azóta egyszer se volt köhögési rohamom. Egyre jobban vagyok.
Immunotic -1000 készülék
Vitalitás/Egészség, Egészségcikkek
A teljesség igénye nélkül, milyen problémákra alkalmazható az Immunotic készülék?
Zöld tea kivonat
Vitalitás/Egészség, 14 összetevő
A zöld tea és annak kivonata gazdag antioxidánsokban, amelyek pozitív hatással lehetnek a szervezetre.
A Csodatermék tapasztalat 1.
Mások történetei, Történetek
Nem egész 1,5hónapos termék tapasztalattal érkeztem.
Miért is volt fontos számomra a kúra elkezdése?
Ligetszépe olaj
Vitalitás/Egészség, 14 összetevő
A ligetszépe olajat a növény apró magjaiból nyerik ki, gondosan ügyelve arra, hogy a tápanyagok megőrződjenek
Köszöntelek kedves Érdeklődő!
Kérdések/Válaszok, Egyéb történetek
Örülök, hogy benéztél magazinomba! Magazinomba, ahol érdekes cikkeket, számtalan hasznos információt és nem ut ...